Bácska történelme

Bácska történelme kapcsolódik Dacia, a Hun Birodalom, a Gepida Királyság, az első Bolgár Birodalom, a Magyar Királyság, az Oszmán Birodalom, a Habsburg Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a Jugoszláv Királyság, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, a Jugoszláv Köztársaság, Szerbia és Montenegró, illetve Szerbia történelméhez.

A bácsi vár

A Bácska elnevezés az egyik teória szerint szláv eredetű, Bács település nevéből származik. A másik elképzelés szerint, a táj névadója Bács várának első ispánja lehetett, s a név valószínűsíthetően az ótörök baya méltóságnévből származik.

A történészek szerint a régió területét legelőször az illírek és a kelták lakták, később az avarok. A 9. században a terület Bolgár Birodalom része lett, Szalán vajda uralkodott a régió fölött, amelynek székhelye a legenda szerint a Duna és a Tisza összefolyásánál, Titelnél volt.

A 9.-10. században a honfoglaló magyarok elűzték a bolgárokat a területről, amely így később a Magyar Királyság része lett. A középkorban gazdag, viszonylag sűrűn települt táj volt. Két vármegye alakult ki területén: a Ferenc-csatorna vonalától délre a 11. században Bács vármegye, amelynek Bács település volt a központja (a vármegyét 1074-ben említik először), és Bodrog attól északra.

A török hódoltság

1526–1527 között a régió területén megalakult a rövid életű, független Szerbia, amelynek székhelye Szabadka volt. A török háború alatt a nagyrészt magyarok lakta tájról a lakosság zöme elmenekült. Ekkor elkezdődött a szerbek intenzív betelepülése. Az első szervezett szerb telepesek Arsenije Čarnojević ipeki pátriárka vezetésével telepedtek le 1690-ben. A török hódoltság korszakában (16.-17. század) a Szegedi szandzsákhoz tartozott a régió, ebben az időben már nagyrészt szerbek lakták. 1697-ben Savoyai Jenő vezetésével Zentán győzelmet aratnak a szövetséges seregek a török felett, és ezzel megkezdődik teljes kiszorításuk Bácskából. 1699-ben a terület a Habsburg Birodalom része lett, ettől kezdve a régió nyugati részét Bács vármegyének nevezték, míg keleti része a Katonai Határőrvidékhez tartozott. 1751-ben megszűnt a Katonai Határőrvidék, a keleti rész is csatlakozott Bács vármegye területéhez.

 

Az újratelepítés

Az 1715-ös népszámláláskor szerbek, bunyevácok és sokácok tették ki a régió lakosságának 97%-át. A 18. század során a Habsburgok erős betelepítési politikába kezdtek, így a század végére a régió lakosságának felét már magyarok és németek tették ki. 1733-tól indult meg a magyar lakosság beköltözése, Jankovácra (későbbi Jánoshalma). Bezdánra Somogyból és Zalából (1743), Pakára, Strebácra Tolnából, Baranyából, Somogyból és Veszprém megyéből (1749) költöztek be magyarok. Jászsági telepesek népesítették be a Kelet-bácskai helységeket: Magyarkanizsa (1750), Zenta (1755), Ada (1760), Óverbász (1767). 1750-ben népesült be Topolya, 1756-ban dunántúli magyarokból Újdoroszló, 1767-ben Péterréve. II. József türelmi rendelete után az korlátozott református magyarok is hoztak létre falvakat – Feketehegy (Kunhegyes, Tiszabura), Bácskossuthfalva (Karcag, Kunmadaras, Jászkisér).

Az utolsó nagyobb magyar telepítések Temerin (1783 Pest, Heves, Nógrád megyeiekből), Mohol (1805) és Bácsföldvár (1806) voltak. A német telepesek főleg Svábföld területéről érkezett, az így létrejött új német népcsoportot sváboknak nevezték. A szlovákok és a ruszinok szintén nem őslakosok Bácska területén, őket is a Habsburgok telepítették be.

Mivel a Katonai Határőrvidék védelmezői nagyrészt szerbek voltak, annak 1751-es megszűnésekor a szerbek nagy vándorlásba kezdtek, áttelepültek a szomszédos Bánságba, ezzel is színesítve annak soknemzetűségét.

A Katonai Határőrvidék megszünése után 1802-ben összevonták Bács-Bodrog vármegyévé a két közigazgatási területet.

A szabadságharctól a kiegyezésig

Az 1848–1849-es szabadságharc alatt véres csaták és etnikai villongások helyszíne volt. Többek között Bácsföldváron a szerb gerillák lemészárolták a magyar lakosság egy részét, és levágott fejüket a katolikus templom oltárára tették – később ezt a magyar csapatok megbosszulták.

Bács-Bodrog vármegye

1848–1849 között a terület a Habsburg Birodalom Szerb Vajdaság nevű autonóm koronaországához tartozott közvetlen bécsi irányítással, majd 1849–1860 között a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság nevű autonóm tartomány része lett.

1860-ban Szerbia és Temesi Bánság Vajdasága megszűnt, Bácska és a Bánság is visszakerült a Magyar Királyság fennhatósága alá. Ekkora Bácska területe teljesen megegyezett Bács-Bodrog vármegye területével.

A XX. század

1920. június 4-én Bácska legnagyobb részét, illetve a Bánság kisebb részét a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták az I. világháborúban vesztes Magyarországtól. Az ekkor kezdődő erőszakos szerbesítés folyamataként csak 1910–1931 között 26 magyar falu vált szerb többségűvé.

A II. világháborúban a régió teljes területe visszakerült egy rövid időre Magyarországhoz. Ekkor bukovinai székelyeket telepítettek több faluba (Sári, Velebit), akiket később kitelepített a szerb állam. 1942. január elején a magyar helyi hatóság megtorló akciót kezdett déli részeken elszaporodó partizán szabotázsakciók hatására, amely az újvidéki hideg napok néven híresült el. Ez később igencsak nemzeti színezetet kapott, hiszen az összesen 3309 áldozat közül 2550 szerb volt, s ezeknek is többsége kommunista. A megtorlást a magyar kormányzat leállította, s kártérítést is fizetett az áldozatok hozzátartozóinak.

Miután a II. világháborúban is vesztes lett Magyarország, az újonnan visszaszerzett területeiről ismét le kellett mondania, és Bácska visszakerült Jugoszláviához. Az ezután végrehajtott délvidéki vérengzéseknek (1944–1945) több tízezer magyar civil áldozata volt. A szerb kormány a német lakosságot kitelepítette vagy elüldözte, és újra hozzáfogott Bácska szerbesítéséhez.

1950-ben Bácska északi, magyarországi része az újonnan kialakított Bács-Kiskun megye része lett.

A kilencvenes években dúló délszláv háborúk alatt és után a szerbiai hatalom szerb telepesek és menekültek ezreit telepítette be. Ez a telepítési folyamat a mai napig is tart.

Jelenleg Bácska déli része, illetve a Szerémség és a Bánság egy-egy része a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartományt alkotja. A Vajdaság és Bácska kulturális központja a Duna mellett fekvő Újvidék.